2013. december 20., péntek

Hópehely alakú díszek karácsonyi mintás tésztából


Az ötlet már régóta megvolt erre, hogy mintás tésztából készítsek karácsonyfa díszeket. Most végre találtam az egyik multicégnél ilyen tésztát. Ebben kifejezetten karácsonyra készült minták voltak benne; gyertyatartó, fenyőfa, magyallevél, ajándékcsomagés hullócsillag. Három különböző szín volt vegyesen.

Alapanyagok:

karácsonyi mintás tésztacsomag
ragasztópisztoly vagy pillanatragasztó
arany színű kötözőzsinór
olló

A munka menete: a csomag tésztát minta és szín szerint kiválogattam, majd ragasztópisztollyal összeragasztottam a különböző tésztákat. Majd kötözőzsinórt fűztem át rajtuk, így fel lehet őket akasztani a karácsonyfára.

2013. december 11., szerda

Sapkák wc papír gurigából és maradék fonalból

Hihetetlen egyszerű elkészíteni és sok mindenre használhatók ezek a sapkák. A tegnapi tobozfenyő manók fejére is jó, vagy ajándékba adott üveg dugójára is alkalmas díszítésként. Ha nagyobb méretben készül el, akkor lányunk babájára is jó lehet.

Anyagszükséglet:

wc papír guriga
kartonpapír
tűzőgép
olló
maradék kötőfonalak






A munka menete: a wc papír gurigát 6 egyenlő részre vágtam fel. Majd a maradék fonalból 32-34 darab 25 cm-es darabot vágok le. Ezeket egyenként félbehajtom, áthúzom a wc papír gurigán, majd a hurkon áthúzom a fonalak szabadon maradt végeit. Addig ismételem ezt a mintát, amig körbe nem érek a gurigán. Ekkor a szabadon maradt végeket összefogom és egy szál fonalla összekötöm. Ollóval a kívánt méretre levágom a felesleges fonaldarabokat.  Így lesz a sapkának pompomja is.
A kisebb sapkáknak az alapját kartonpapírból csíkot vágtam ki, majd tűzőgéppel összetűztem. Itt elég a kevesebb és rövidebb fonaldarab is.
Jó szórakozást!

2013. december 10., kedd

Fenyőtobozból téli manók


Ősszel rengeteg tobozt gyűjtöttünk, különböző méretűeket, szedtünk mellé makkokat is. Valamelyik újságban láttam egy képet hasonló tobozból készült alakokról, így elkészítettem az én változatomat is. Lett, aki síelt, van aki szánkót kapott és lett olyan is, aki snowboardozik. Kaptak arcot, sálat és sapkát is, lett kezük is. A hó töltő fríz-ből lett. Lányom nagy örömmel fogadta az újabbnál újabb figurákat, szívesen eljátszik velük.

Anyagszükséglet:
tobozok és makkok
hungarocell vagy fagolyók az arcoknak különböző méretben
filclapok a sapkának
maradék fonal vagy szalag sálaknak
zseníliadrót a kezeknek
kartonpapír a sítalpaknak és a snowboardnak, hullámkarton a szánkóknak
fogpiszkáló a síbotnak
ragasztópisztoly
filctollak az arc és a sapka alól kilógó haj megrajzolásához
egy kis darab madzag, a szánkókra, hogy lehessen őket húzni


A munka menete: megpróbáltam olyan tobozokat elővenni, amiknek aránylag egyenes az aljuk, így magukban megállva sem dőlnek fel.
A snowboardnak 3 ujjnyi vastag kék csíkot vágtam ki kartonpapírból, melynek az egyik végét lekerekítettem és egy kissé felhajtottam. A toboz tetejére ráragsztottam a hungarocellgolyót a fejének, majd kék filclapból háromszög formát vágtam ki, összeragasztottam, majd mehetett fel a fejére. A sapka bojtja egy kisebb fagolyó lett. A sálja kék fényes kötőfonalból lett. Filctollal megrajzoltam az arcát, majd sárga filctollal a haját, azon a részen, ami a sapka alól kilógott. Fehér zseníliadrótot hajtogattam körbe rajta a kezének.
A sielős manónak kb.  cm széles csíkot vágtam narancs színű kartonból, 2 darabot. Az egyik végeit lekerekítettem, majd kissé felhajtogattam. A fejének hungarocellgolyót ragasztottam, filctollal megrajzoltam az arcát, majd narancssárga háromszög alakúra vágott filclapból készült el a sapkája. A bojtja kisebb makkház lett. A sálja ugyancsak fénye fonalból lett, majd zöld zseníliadrótból lettek a kezei. A kezek két vágát meghajtottam, hogy körbefogja a fogpiszkálókat, amik síbotként funkcionálnak. a botok aljára kis fehér papírkorongot húztam fel.
A szánkózó manók kisebb tobozokból lettek, arcuk fagolyóból van, sapkáik ugyanúgy filclapokból, kezeik zseníliadrótból. A szánkók hullámkartonból készültek, a sítalpas részre kartonból hajtogatott téglalap került, ez tölti be az ülő részt. A felfelé kerekített végeit átszúrtam, majd ezen keresztül fúztem át a natúr színű madzagot, így a ezeket húzni is lehet.
Igazán jó szórakozás, a variációk végtelenek, bárki bármilyen színnel megcsinálhatja őket.

2013. november 9., szombat

Házikók wc papír gurigából

Ez egy roppant kreatív felhasználása a kidobásra ítélt wc papír gurigáknak. Ki gondolta volna, hogy még házikót is lehet belőle csinálni? Minden esetre megcsináltam, több darabot is készítettem belőle, így lassan egy egész kis falu lesz belőlük, lányom nagy örömére.

Anyagszükséglet:

wc papír gurigák
olló
ragasztó
színes, négyzet alakú origami papírok
filctollak



A munka menete: a wc papír gurigák tetejét amennyire a kör engedi, két oldalról behajtom, majd a szemközti oldalaknál kialakult háromszögnél fogva, kissé összenyomom, így tudom majd ráragasztani a tetőt. Négyzet alakú origamipapírból csákót hajtogatok, ez lesz a ház teteje, majd egy másik lapból keskeny téglalap alalkot vágok ki, beleragasztom a csákóba, így lesz kész a kémény. Egy másik színű papírból ablakokat és ajtókat vágok ki, úgy, hogy előtte fekete filctollal megrajzolom a körvonalaikat, majd egy kis ráhagyással kivágom. Végül felragasztom a gurigákra. Filctollal kerítést vagy virágokat rajzolok rájuk, egy kicsit feldobva az unalmas szürke színt. És ár kész is, lehet vele játszani :-)

Az elkészítés menete

2013. november 1., péntek

Libák, Márton-napra

Márton naphoz közeledvén ismét kedvem támadt a lányommal egy kis kézműveskedésre. Mivel Luca 2 éves, így olyan egyszerű dolgokat kell találjak, amiben ő is tud segédkezni.

Szükséges anyagok:
fehét lap
nyomtató
olló
narancssárga zsírkréta, filctoll vagy ceruza 
ragasztó
vatta vagy papírzsebkendő darabok

A liba is hasonló módszerrel készül, mint a faleveles képek. Neten kerestem egy kiszínezhető libát, majd kinyomtattam. A lábait és a csőrét narancssárgára szinezzük, majd a testére vattadarabokat, vagy papírzsebkendő, vagy másmilyen papírdarabokat ragsztunk. Végtelenül egyszerű elkészíteni és a gyerekek is nagy örömüket lelik benne.

2013. október 24., csütörtök

Falevél képek

Régóta várom már, hogy a lányom kicsit megnőljön, hogy vele is tudjak kézműveskedni. Most már 2 éves, így idén már lelkesen segített faleveleket, makkokat, tobozokat és minden más terméseket begyűjteni. Először a falevél képek készültek el. 

Anyagszükséglet:

falevelek
ragasztó
kifestők
nyomtató
zsírkréta

A munka menete: miután a leveleket begyűjtöttük, kifestőket kerestem, amik alkalmasak arra, hogy levelekkel díszítve kicsit más legyen, mint az eredeti kép. A süni, a lepke és a fa erre a legmegfelelőbb. Ezeket 120 g-os papírra kinyomtattam, majd ráragasztottuk a faleveleket, a végén a maradék részeket zsírkrétával kiszineztük.
Akkora sikere lett a képeknek, hogy még a bölcsődébe is vittünk sünis kinyomtatott lapokat, színes faleveleket

és a gondozók segítségével mindegyik kisgyermek elkészíthette a saját sünijét.

2013. szeptember 28., szombat

Mosás vadgesztenyével

Tavaly későn olvastam egy cikket a vadgesztenyével való mosásról, de az idén még jókor kapcsoltam. Az egész családot gesztenyekeresésre buzdítottam. Az eredmény meg is látszik, vagy 5 kg gesztenyét sikerült eddig beszereznünk.
Természetesen sokféle módon használjuk majd fel. De elsőképpen mosásra használtam.
Mivel a vadgesztenye 10-15% szaponint tartalmaz, ezért az indiai mosódiót simán ki lehet váltani vele. Sőt, eleink is tudták, hogy lehet mosásra is használni, de aztán annyira civilizálódtunk, hogy ezt el is felejtettük. Szerencsére megint előtérbe kerülnek a természet kincsinek felhasználási módjai.

Szóval a mosás: egy mosáshoz 6-7 szem gesztenye elég. Lábasba teszem a zöld, tüskés burkától megszabadított gesztenyéket és felöntöm annyi vízzel, hogy bőven ellepje. A vizet felforralom, majd a lábas alatt a gázt kikapcsolom. Megvárom, míg a víz kihűl, azután késsel leszedem róla a vöröses barnás héjat. Elég pepecselős meló, a héj vastag, de lényegesen puhább lesz áztatás után. Munka közben a kezem ragacsos lett, de kézmosás után sokkal simább lett a bőröm :-) A meghámozott gesztenyéket felkockázom, majd mosózsákba teszem és mehet is a mosógépbe a ruhák közé. Ha nagyon szennyezett a ruha, akkor szódabikarbónát vagy sütőport is lehet mellé tenni. Öblítőt ugyanazt használtam, amit megszoktam. A szaponinról tudni lehet, hogy 35 C-on kezd el kiválni. Én 40 C-on szoktam a ruháinkat kimosni. 
A végeredmény megdöbbentő volt számomra is: a ruhák puhák lettek, a koszos gyerekzoknik fehérek, a színes ruhák pedig visszakapták az eredeti élénk színüket :-)
Ez az adag 2 mosásra elegendő, utána kidobom.

Gesztenye hámozásának és darabolásának folyamata


Folyékony mosószert is lehet belőle készíteni oly módon, hogy a fentiekben leírt felaprított gesztenyékhez 4x annyi vizet adok egy lábasban, majd felmelegítem és miután habzik a teteje, és szép sárga színe nem lesz, addig kevergetve főzöm. Miután kihűlt, leszűrtem és egy üvegbe töltöttem. Ugyanúgy használom, mint bármilyen más folyékony mosószert. Ez kb. 2-3 hétig áll el üvegben.  

Folyékony gesztenye mosószer a lányomnak beígért szarvas figurájával

Mivel mindkét mosási forma bevált, ezért további gesztenyevadászatra indulunk. Kislányom is élvezi a gesztenye gyűjtögetését, közben pedig hasznosan töltjük el kis családunk idejét is, hiszen mindegyikünk nagyon jól szórakozik. Lányomnak pedig gesztenyefigurákat ígértem a segítségért.
A gesztenyéket ráérő időmben megtisztítom a héjától, felkockázom és papírtörlővel kibélelt tálcán megszárítom, hogy ne legyen penészes, így kihúzom a következő évi gesztenyeszezonig.


2013. szeptember 13., péntek

Bogyó és Babócás szatyor

Kislányomnak találtam rá erre a nagyon aranyos mesére, mely a fűszálak között lakók életéről szól. Bogyó a csigafiú és Babóca a katicalány áll a történetek középpontjában, Bartos Erika tollából :-)
Mivel lányom bolondul a mesefigurákért és a bevásárlásért is (hiába, már most igazi nő, pedig még 2 éves sincsen), így készült el a Bogyó és Babócás vászonszatyor.

Kellékek:

rövid fülü vászon kis-szatyor (hobbiboltból, vagy ügyes kezű nagymama által megvarrva)
színes textilfilcek
indigó
ceruza
a rajzolandó minta papírra kinyomtatva
keményebb kartonlap
vasaló

Elkészítés: a szatyorba beleteszem a kartonlapot, hogy a másik oldalára ne üssön majd át a filc. A vászonra ráteszem az indigót és ceruzával átrajzolom a kívánt mintát. Fekete textilfilccel megrajzolom a kontúrokat, majd a színes filccel kiszínezem az ábrát. Ha kész, akkor nem gőzölős vasalóval átvasalom, így tartósítom a vásznon a színeket, ezek után max. 40 C-on mosható lesz anélkül, hogy kijönne belőle a festés. Végül kiveszem belőle a kartonlapot és már a kislányom kezébe is adom az elkészült művet :-)
Nálam az egyik oldalára Bogyó, a csigafiú, a másik oldalára Babóca, a katicalány került.


2013. március 30., szombat

Fakanál nyuszik

Régóta készültem már, hogy fakanál bábokat készítek. A húsvét jó alkalomra tűnt, hogy én is készítsek a kislányomnak.

Egy nyuszihoz a következő anyagok kellenek:
fehér és rózsaszín vagy lila dekorgumi
maradék karton anyag, téglalap alakúra szabva
színes szalag
egy szál fehér zseníliadrót
egy pár mozgó szem
fekete és piros filctoll
ragasztópisztoly

Fehér és rózsaszín dekorgumira előrajzoltam a füleket, majd kivágtam és egymásra ragasztottam, majd a fakanálra erősítettem ragasztópisztollyal.
A fakanálra rárajzoltam az orrot, a szájat és a bajszokat. Az orrát piros színnel kiszíneztem. A szemeket ragasztópisztollyal rögzítettem.
Az anyagot összevarrtam, majd az egyik felébe cérnát férceltem, amivel a fakanálra húzva össze tudtam ráncolni , majd a szalaggal átkötve rögzítettem. Célszerű egy kis ragasztóval odafogatni, így használat közben sem fog a ruhácska lecsúszni.
Zseníliadrótot tekertem a ruhája tetejéhez, és kialakítottam a kezeit.
Nagyon egyszerűen elkészíthető bábok lettek, és nagy sikert arattak a kislányomnál és a barátnői körében is :-)