2012. december 4., kedd

Hógömb házilag

Rengeteg variációt láttam már a házilag készített hógömbből és mivel kislányom már értékelni is tudja, gondoltam készítek neki én is.

Szükséges anyagok:

bébiételes üveg tetővel (lehet más, kisebb befőttes üveg is)
csillámpor
víz
ragasztópisztoly
kisebb műanyag figurák
egy kisebb és egy nagyobb műanyag kupak


A nagyobb műanyag kupak éppen akkora, hogy belefér és kicsit meg is akad az üveg szájában. Erre ráragasztottam egy kisebb kupakot, mert a kettő így együtt kicsit kiemeli a ráragasztott műanyag figurát. 
A figura kinder tojásból származik. Miután a ragasztó megszáradt az üvegbe kb. 1 teáskanálnyi ezüst és fehér csillámport szórtam, majd feltöltöttem vízzel. Belehelyeztem a figurát, majd apa jó erősen rácsavarta a az üveg tetejét. Persze semmit se bízok a véletlenre a végén az üveg tetejét is körberagasztottam. 
Nagy sikerem lett vele és kislányom össze vissza rázza és nézegeti :-)


Csillámpor helyett, vagy mellé lehet tenni műhót is. Ha műhó kerül bele, akkor a vízbe bele kell tenni még pár csepp glicerint is, hogy ne tapadjanak össze.
A hungarocellgömb nem jó, a víztől összetapad.

2012. január 8., vasárnap

Faliképek filcből


Luca lányom születésére készültek el ezek a képek. 
Az alap ötlet az ablakmatricákból jött. Ezek is sablonok. Több példányban lefénymásoltam őket, , kivágtam a megfelelő részeket, körberajzoltam a filclapokon, egy kicsivel több részt rajta hagyva, mint a sablon, majd az egymáshoz illő részeket apró öltésekkel összevarrtam. Majd a figurákat kidíszítettem. A képek mindegyike halványkék felhőmintás papír lett, melyet az interneten találtam és onnan nyomtattam  ki, majd beleillesztettem a fa keretbe és ragasztópisztollyal rátettem a filcből készült figurákat. A lepkét és egyes virágokat készen szereztem be a hobbi boltból. A mozgó szemek, szintén a hobbi bolt termékei.
Nagy örömmel készítettem a képeket és bár lányom még csak 3 hónapos, és most kezdi el felfedezni a világot, remélem tetszeni fog neki.