2011. augusztus 11., csütörtök

Pelenkatorta

Praktikus ajándékot készítettünk Attilával a keresztfiúnknak, Csabának.
Azt nem lehet tudni, hogy neki mennyire tetszett, de a család körében úgy vélem sikert aratott.
Sokat gondolkodtunk rajta, mit is adhatnánk, hiszen harmadik gyermekként született a családba, így mindene megvolt már a születése előtt. Aztán eszünkbe jutott, hogy mint minden kisbaba, rengeteg pelenkát "fogyaszt" :-))
Már csak a kivitelezést kellett átgondolni. De, hogy ne legyen olyan egyszerű, ezért tettünk hozzá babholmikat is.
A pelenkákat egyesével falcsavartuk, majd gumigyűrűvel összefogtuk.  A torta alapja egy négyzet alakú kartonlap lett, amit becsomagoltunk a kis takaróba, aminek az egyik sarkába a Csaba név lett hímezve. A takarót úgy hajtogattuk, hogy a torta egyik felén látszódjon. Elkezdtük rápakolni a pelankákat, majd a torta második oldalára a babaruha került, a harmadik oldalára az előke és a kicsi zokni, a negyedik oldalára pedig a manókendő.  A második sor pelust is feltettük, amihez hozzátettük a babavizet, majd a pelenkákba belecsusztattuk a névre szóló evőeszközöket. Végül még egy pelus került a csúcsra, ami eltakarta az üveg Tokaji Szamorodni bort, amit keresztfiúnk nagykorúságának első kortyainak szántunk. Az egész tortát celofánba csomagoltuk és kék masnit kötöttünk rá.