2010. december 25., szombat

Karácsonyfa díszek filcből

Idén arra gondoltam, hogy kézzel készített díszeket teszek a karácsonyfára. Sokáig törtem a fejemet, mígnem ihletet kaptam a Praktika magazin egyik régebbi számából. Kicsit azért átvariáltam a dolgokat, - nem is én lennék, ha valamit úgy csinálnék, ahogyan az le van írva.
Szóval: először is vettem a szabásmintákat, lefánymásoltam, majd kivágtam. Filclapra terítettem, körberajzoltam, majd körbevágtam. Az apróbb részleteket is külön megrajzoltam, kivágtam és apró öltésekkel rávarrtam. Utána az elejét és a hátulját elkezdtem összevarrni, közben vattadarabkákat tettem bele, hogy kicsit "térbeliek" legyenek. Mielőtt körbeértem volna a varrással, beletettem a spárgát is, ez lett az akasztója.
Legvégül ragasztópisztoly segítségével rátettem a mozgó szemeket is.
Jó szórakozás volt ezeket a díszeket elkészíteni, és egyedi lett tőle a fa is.



2010. december 6., hétfő

Mikulás süti

Persze ha már a zokni és a kesztyű elkészült, meg is kell tölteni valamivel.
Erre nem is volt jobb ötletem, mint az, hogy sütit sütök. Még a szomszédoknak is jutott belőle.
 
A tészta hozzávalói:
 
25 dkg vaj vagy margarin
15 dkg cukor
1 tojás
1 csomag sütőpor
2 evőkanál tej
kb. 40-45 dkg liszt
1 citrom reszelt héja
1 adag piros ételfesték

cukormáz a díszítéshez


A tészta hozzávalóit összekevertem, majd 1/3 és 2/3 arányban megosztottam. A nagyobbik adaghoz hozzáadtam a piros ételfestéket, ebből lestt a Mikulás teste és sapkája. a kisebbik, sárga színű tésztából lettek a csizmái, a karjai, az arca és a sapkáján a pompom.
Lisztezett deszkán kinyújtottam mindkét tésztát, kb. 3-4 mm vastagra, majd fogtam a mikulás kiszúróformát és mindkét szinűből kivágtam. Utána a piros tésztából levágtam a csizmáit, karjait, arcát és a pompomot, majd ugyanezt tettem a másik színű tésztával is. Aztán egy sütőpapírral kibélelt tepsire kezdtem el összerakni a puzzle darabokat, míg végül összehoztam a Mikulást.
170 C-os előmelegített sütőbe tettem és kb. 15-20 perc alatt készre sütöttem. hagytam kihűlni, majd vízből és porcukorból készült cukormázzal  és dekor csokigyönggyel díszítettem.
A megmaradt tésztából csizmák illetve kesztyűk lettek, ezeket is cukormázzal csinosítottam ki.
Nem mondom, sokat el lehet vele vacakolni, de a végső látványért mindenképpen megéri.
Amikor a cukormáz is rászáradt, celofánba csomagoltam őket és végül így kerültek a zsákokba.

Mikulás zokni és kesztyű

Szeretem a hagyományokat és nem számít éppen melyik nemzeté az. Nekem nagyon tetszik, ahogyan egyes országokban a kandallópárkányra kiakasztják a zoknikat és mindegyik családtagnak van névre szólóan.
Én is elkészítettem a saját változatomat, és ezt tettük ki a Mikulásnak az ablakba.
Mivel a Mikulásról nekem a tél jut eszembe, ezért azt gondoltam ne csak zoknik legyenek, így csináltam egy kesztyűt is. Ha pedig bővül a család, egyéb téli szimbólumokból is összehozok egy-egy "mikuláscsizmát".
Én a hagyományos, kissé foltozott zoknit választottam, Attila a kesztyű mellett voksolt. Mindenkinek megvolt a maga kívánsága a szineket illetően is.
Rengeteget túrtam az interneten, megfelelő szabásminták után kutatva, míg nagy nehezen rábukkantam, kinyomtattam, majd újságpapírra fektetve körberajzoltam, végül szabad kézzel felnagyítottam, és elkészült a sablonom.
A kiválasztott anyagokból kivágtam, de duplán, hogy legyen tartása az anyagnak.
Közben fehér, keresztszemes hímzéshez való szalagra ráhímeztem a neveket, köréjük fenyőfákat, hegyeket és hópihéket.
Majd lapfilcből kivágtam a zoknira a hóembert, a kesztyűre pedig a rénszarvasfejet. Először ezeket varrtam rá az anyagra, majd a névszalagokkal együtt összevarrtam, végül rákerültek az akasztók, a formák mozgó szemei, és a szalagok is.