2015. március 23., hétfő

Gomba cserepekből

Csak egy képet láttam róla a neten, innen jött az ötlet, persze amit rögtön tovább is fejlesztettem.
Egyszerűen, gyorsan elkészíthető, vízálló, így akár kertbe is kitehető.


Anyagszükséglet:

13-11-9 cm-es barna cserepek
20 cm-es piros műanyag cserépalátét
zöld, fehér és halvány barackszínű dekorgumi
ragasztópisztoly
olló
kész fa illetve filcfigurák tetszés szerint


A cserepeket a nagyobbtól kezdve, fordítva, azaz az aljukra egymásra ragasztottam. A tetejére került a piros cserépalátét. Fehér dekorgumiból különböző méretű korongokat vágtam ki, majd ráragasztottam. Ezek lettek a gomba pöttyei. Halvány barackszínű dekorgumiból téglalapot vágtam ki, majd, mint a szalonnát beírdaltam. Ezt ráragasztottam a legfelső cserépre, ez lett a gomba gallérja. Zöld dekorgumiból szintén téglalapot vágtam ki, majd háromszögeket vágtam bele, és az alsó cserépre ragasztottam. Ez lett a fű, ami között nő a gomba.
Díszítésként  a fű közé virágok kerültek, majd egy picike facsiga :-)
Amióta elkészült, kislányom le sem teszi a kezéből.
A kisebbik műanyag cserepekből készült, a nagyobb agyag cserepekből, mivel az szabad térbe fog kikerülni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése